2018. augusztus 15., szerda

A kívánság-1.rész

Úgy döntöttem, hogy ezt a rövidke képregény ötletemet is átírom rendes történet formájába. Nem kell túl hosszú dologra számítani, max. 3-4 részesre tervezem. Ezt egyébként valószínűleg hamarabb meg fogom valósítani, mint a Himitsu sztorit, egyfajta gyakorlásként a nagyobb mű előtt.
A borító természetesen ebben az esetben is saját, igaz, hogy eléggé egyszerű lett, de szerintem egy rövidke történethez ennyi pont elég. :)

A kívánság-1.rész

Karin aznap megint későn ért haza. Kiwi már türelmetlenül várta, hogy gazdája belépjen az ajtón és megcirógassa a fejét. A nő a szokásosnál is fáradtabbnak tűnt és le is rogyott egy kis székre a nappali közepén. Kiwi érdeklődve figyelte imádott gazdája minden mozdulatát és repesve várta, hogy mikor figyel fel rá.
-Jó reggelt!-kiáltotta Kiwi lelkesen.
-Jaj, te kis butus. Hiszen este van. Ilyenkor azt szoktuk mondani,hogy: Jó estét! Ismételd utánam: Jó estét!
A madár feszülten figyelte az új szavakat és hamarosan már az egész ház az esti üdvözlésétől volt hangos. Karin nagyon szerette a papagáját, még ha sokszor nagy zajt is csapott. A madár mindig óriási szeretettel várta haza és egy nehéz nap után is sokáig el tudott a kis jószággal bíbelődni. Játszottak, új szavakat tanított neki, vagy épp a vállára szállt és onnan nézte végig okos kis szemeivel, ahogyan a nő megfőzi a vacsorát. Néha bele is csippentett az ételébe, de ezt Karin egyáltalán nem bánta. Hiába volt dolga annyi férfival, mégis ez a kis madár volt az egyetlen támasza és igazi társa ebben a kegyetlen világban. Ma azonban nem volt túl sok türelme kedvencéhez, mert ismét dobták. Nagyon lehangolta az eset, minden egyes férfiban szerette volna megtalálni élete párját, de sajnos az összesről kiderült, hogy csak a teste kellett nekik. Ahogy elnézte a boldog Kiwit , egyszer csak eleredtek a könnyei. Soha nem volt képes mások előtt sírni, de amikor hazajött és vakargathatta a papagáj fejét, akkor mindig eltört nála a mécses. Kiwi tudta, hogy gazdája boldogtalan és próbálta apró trükkökkel felvidítani a nőt. A mai este viszont most más volt: a zaklatott és kiábrándult Karin nagyon sokáig nem tudott megnyugodni. Csak ült a kis hokedlin a nappaliban és Kiwit bámulta, miközben potyogtak a könnyei.

2018. augusztus 10., péntek

9.rész-A bál

9.rész-A bál

Williamet annyira lefoglalta saját lidérces álmainak megfejtése, hogy észre sem vette, hogy a gótikus
kastélyban valami készül. Az egész személyzet éjt nappallá téve dolgozott és Leara ki sem látszott a munkából, ami az ő esetében üdítő volt, hiszen nem kellett állandóan arra a kínos estére gondolnia. Persze elmélázhatnánk azon, hogy egy démont ugyan miért zavar egy ilyen dolog, de Leara pokolbéli lény létére nagyon gyermeteg lelkű, ártatlan teremtés volt. A csillagszarvúak fajába tartozó lények nem feltétlenül voltak gonoszak vagy vétkesek. A Pokol egyik legősibb lakói voltak, még egy réges-régen elkövetett bűn miatt kerültek ide az őseik, és azóta egy egész klánt alapítottak. Leara tehát egy ártatlan leányzó volt, csak rossz helyre született. Ezen rövid magyarázat remélem érthetőbbé tette azt a kedves olvasók előtt, hogy a lány miért viselkedett úgy, ahogy.
William akkor kezdte felfedezni az előkészületeket, amikor azokat már majdnem befejezték. Nem volt túl jó állapotban, de azt a rettentő vérszomjat szerencsére nem érezte újra. Egyik nap céltalanul mászkált a kastélyban, amikor belebotlott Himitsuba.
-Á! Gyere csak velem. Kíváncsi vagyok a véleményedre.-ezzel Williamet válaszra se méltatva magával ráncigálta egy szobába. A helység pont olyan impozáns volt, mint az épület bármelyik része. Az ablakokat színes festett üvegmozaik figurák díszítették, a belmagassága hatalmas volt, a mennyezetet tartó ívek és oszlopok csipkézettek voltak. A szoba közepén Leara épp egy pavilon mögül tűnt elő. A páros érkezése kicsit meglepte, hiszen csak az úrnőjére számított. Himitsu előrántott egy széket és William mellé tolta. Azzal se szó, se beszéd előkelően beslisszant a pavilon mögé és Leara pironkodva a nyomába eredt.
A férfi csak állt a szoba közepén és bámult, mint borjú az újkapura. Aztán megvonta a vállát és leült a székre. Hamarosan kezdett számára körvonalazódni a helyzet: Himitsut épp egy fűzőbe próbálta a komornája beleszuszakolni. A pavilon ugyan eltakarta őket, de a fény átsütött a vékony anyagon, így a mögötte lévők körvonalait jól ki lehetett venni.
„Mekkora színjáték ez a pavilonozás! Mintha nem láttam volna már mindenét.”-gondolta William és alig bírta elfojtani a nevetését.

2018. augusztus 8., szerda

8.rész-Vérszomj

8.rész-Vérszomj

Azon nevezetes este óta Himitsu és William között forrt a levegő. Mindketten megbánták már egy
kicsit, hogy engedtek a csábításnak, de amikor eszükbe jutott a kéj mámorító érzése, akkor engedékenyebbnek bizonyultak magukkal szemben. A pletykáktól nem kellett tartaniuk, hiszen Leara zavarában kifutott a világból , és azóta se volt képes egy épkézláb mondatot kinyögni. Pirulva végezte teendőit a kastélyban és az egyébként is szótlan teremtés szinte teljesen megnémult.
Williamet azonban ez zavarta most a legkevésbé. Mióta Himitsuval hált, azóta zavaros álmok gyötörték, de minden egyes nappal egyre jobban emlékezett rájuk. A ma este is csendesnek bizonyult. A férfi remélte, hogy ezúttal megkímélik a lidérces álmok, ám reményei szertefoszlottak, amikor elaludt. Egy sötét kamrában találta magát, de mindenből áradt a forróság. Egy lény meleg lélegzetét érezte a nyakán, és amikor megfordult egy vörös szempárral találta szembe magát. Először azt hitte, hogy Himitsu alakja fog kibontakozni a sötétségből, ám tévedett. Egy rettenetes, bikaszerű lény mászott elő és ontotta magából a hőt. Mielőtt a férfi menekülőre foghatta volna a szörnyű lény elkapta. Mély és érdes hangon szólalt meg:

2018. július 31., kedd

7.rész-Egymáshoz közel(+16)

*Figyelem! Ez a rész egy kis erotikát tartalmaz, de csak finom formában. Mindenki saját felelősségre olvassa el!*

7.rész-Egymáshoz közel

Aznap éjszaka nem jött álom William szemére. Folyton a Himitsuval történteken járt az esze. Igaz,
Amikor közelebb ért Himitsu hálókörletéhez, fényt látott kiszűrődni az impozáns ajtó alól. Tehát a démon királynő is valószínűleg épp úgy forgolódik álmatlanul az ágyában, ahogy William tette azt idáig. Mély levegőt vett, minden bátorságát összegyűjtötte és halkan bekopogott az ajtón. Léptek zajai szűrődtek ki a helységből és egyszer csak fény áradt Williamre. Ott állt előtte a Pokol úrnője, a Sátán legyőzője, a legfélelmetesebb és legerősebb démon az egész világon- egy szál rózsaszín csipkés hálóruhában. A férfinek nehezére esett, hogy megtartsa addigi komoly arckifejezését, de végül sikerült megállni, hogy ne vigyorogjon bele a nő arcába. Csak a bal szájsarkában lévő apró mosoly árulkodott arról, hogy miként is érez valójában. A pár másodperces csöndet Himitsu törte meg.
hogy a démon nem mutatta ki, mennyire fáj neki a leghűbb szolgája és egyben legjobb barátja árulása, de a férfi érezte, hogy Himitsu szíve majd’ megszakad. Álmatlanul dobálta magát egyik oldaláról a másikra, míg egyszer csak felpattant és magára kapta a ruháit. Egy nagyon merész tettre szánta el magát: meg fogja nézni, hogy minden rendben van-e a nővel. Nem csak a lelki sebek idegesítették főhősünket, hanem a Daylara által okozott méretes seb sem hagyta nyugodni. Halkan kiosont a hálókörletéből és a közös résznél megtántorodott. Valószínűleg óriási hülyeséget csinál és lehet, hogy a nőt megint vérengző fenevad állapotában találja. Viszont úgy érezte, hogy most segítenie kell a démonon, ami azért elég fura gondolat volt, de nem tudta utálni, hiszen nem ő tehet arról, hogy ilyen áldatlan állapotba került: se a Menny, se a Pokol nem képes őt teljesen befogadni.

6.rész-Démoni harc

6.rész-Démoni harc

William hirtelen nem is hitt a szemének. Az eddig sápadt, véres, élettelen Himitsu egy szempillantás alatt felpattant a férfi öléből. A nő teste körül lángcsóvák cikáztak és a sebeit hihetetlen gyorsasággal forrasztották be az őt nyaldosó lángok. William is felállt, kicsit félve közelített a szemlátomást zaklatott démonhoz. Eközben Daylara visszaért a kapuhoz a kezében szorongatott dárdával. Egy pillanatig megtorpant, majd végig húzta a kezét a vértől áztatott fegyveren. A dárdára már ekkor nem volt szüksége, neki csak az Úrnő vére kellett. A kapu ugyanis nem nyílt ki a kulccsal és akármelyik erős, ház méretű démon próbálta felfeszíteni, az meg sem akart moccanni. Daylara ismerte annyira Himitsut, hogy tudja: itt bizony vérpecséttel van dolga. Ami nagyon erős varázslat, főleg azért, mert a Pokol úrnőjének vére kellett hozzá. Melyik démon merte volna nyíltan megtámadni a palotájában lebzselő uralkodónőt? Ezért is lopta el a kulcsot, hogy kicsalogassa Himitsut a biztonságot nyújtó erődjéből. Ránézett a tenyerét beterítő vérre és ekkor valami sajgó érzés nyilallott belé a szíve környékén. Szerette Himitsut, de végre lehetőséget kapott arra, hogy vezetővé válhasson. Mélázásából felocsúdva éppen meg akarta érinteni a kaput, amikor a kezén lévő vér lángolni kezdett és teljesen elpárolgott. A tűz borzasztó forró volt, azonnal égetni kezdte Daylara kezéről a bőrt. A faun tudta, hogy ez nem átlagos láng, hisz neki a Pokolban lévő tűz nem árthatott. Pördült egyet a tengelye körül és még mindig izzó kezét szorongatva megpillantotta a démonhordát. Jobban mondva azt, ami maradt belőlük. Himitsu olyan sebességgel intézte el a több száz szörnyetegből álló tömeget, hogy azoknak nyikkanásnyi idejük sem volt. Amíg Daylara a lángoló kezével volt elfoglalva, addig a Pokol úrnője több száz démont intézett el egy suhintással. Minden lángokban állt, az égő hús szaga telítette be a levegőt, a füsttől lassan kivehetetlenné vált minden alak.