2017. május 20., szombat

2.rész-A szerződés kötelez

2.rész-A szerződés kötelez

William feszülten figyelte a nő minden egyes rezdülését és a szíve a torkában dobogott. Himitsu nem siette el a magyarázatot. Lazán belekortyolt undorító színű teájába, majd vett egyet a neon zöld
süteményből és fanyar arccal nyugtázta, hogy az elmúlt néhány perc óta se lett ízletesebb az itteni étek.
A férfi eleinte nem merte megszakítani az elmélázott nőszemélyt, aki oly undorral kevert nyugalommal teázgatott, hogy az már zavaró volt. A feszült csendet egy hangos madárraj törte meg, amik a télikert nyitott ablakán át szálltak be egy óriási tövises növény ágaira. Jobban megnézve őket, nem egyszerű madarak voltak. A fejük helyén csak egy koponya volt, a szemüregükben minden színben pompázó drágakövek hevertek. A nyakukat valamiféle fekete gyöngyökkel befűzött drótszerű képződmény helyettesítette, ami áthaladva a koponyájukon a fejtetőn keresztül tört ismét a napvilágra, ahol egy pompás kristályban végződött.
A bizarr látvány egy pillanatig feledtette Williammel azt, hogy arra vár, hogy a nő végre kinyögje, hogy mit is keres ő itt. Himitsu felállt és elindult megsimogatni imádott jószágait, de ekkor eszébe jutott a mögötte ülő férfi és olyan hirtelen fordult meg, hogy a madarak ijedtükben elrepültek.
-Ó, máris itt hagytatok? –biggyesztette le a száját a démon.
William kezdte megelégelni a szándékos időhúzást és erőteljesen megköszörülte a torkát.
-Jó,jó. Nem játszom tovább az idegeiddel. Igazából én sem tudom, hogy ki vagy és honnan jöttél, mivel a bűneid eltörlődtek az emlékeiddel együtt. A Pokol kapuja előtt talált rád az egyik szolgám, ami fura, mert a bűnös lelkeket a kapu átengedi, és az előcsarnokba vezeti őket, ahol Shira és Zaku megkezdik a lélek beosztását. Ennek ellenére lefolytatták a rituálét, amivel felmérik a bűneidet, de mindhiába. Nem a látnoki képességük hagyta őket cserben, hanem a lelkeddel nem stimmelt valami. Olyan, minta valamilyen óriási traumának köszönhetően minden eltűnt volna, ami egykoron te voltál. Mivel nem tudtuk, hogy igazából hova illenél, így megbeszéltem az Öreggel, hogy egyelőre a Pokolban helyezünk el.

-Szóval lehet, hogy igazából a Mennyben lenne a helyem, de itt kell lennem, mert…?
-…mert  én egy démon vagyok és sok mindent megtehetek, amit egy angyal nem. Például egy szerződéssel magamhoz láncolhatlak, így egyrészt megvédünk téged és könnyebben szemmel is tarthatlak. Ez persze csak addig fog tartani, amíg rá nem jövök, hogy mi történt a lelkeddel.
William fejében cikáztak a gondolatok és már nem volt képes figyelni arra, amit a nő mondott neki. Egyszerű bábként tette azt, amire Himitsu utasította. Egy forró, égető érzésre lett figyelmes, ekkor tért ismét tudatához. Egy izzó bilincs okozta a fájdalmat a jobb kezén, amit a démon varázsolt rá, amíg éppen próbálta feldolgozni mindazt, ami vele történt.
Aggódó pillantást vetett a kezén gőzölgő vasdarabra, de Himitsu megnyugtatásul a vállára tette a kezét. Karmai akaratlanul is belemélyedtek a férfi bőrébe, de nem mert elhúzódni az ijesztően mosolygó nőtől.
-Nézd, nekem is van. –mutatott a démon a jobbján izzó fémre.
-A szerződés megköttetett. Ezentúl nem tudsz elszabadulni a tíz méteres körzetemből, mert a bilincs azonnal vissza teleportál hozzám.
William felháborodottan akart erre reagálni, de Himitsu megelőzte:
-Ez főleg a te érdekedben van. Ha véletlenül elkószálnál, nem tudlak megvédeni az itteni lényektől. Lehet, hogy mire észrevenném az eltűnésed, addigra egy démon rég felfalt téged. Meg aztán ki tudja, hogy ki vagy. Nem árt, ha mindig rajtad tartom a szemem…-az ördögi mosoly ekkor elhalt az arcán és vöröslő szemeiben ijesztő fény gyulladt.
William teljesen össze volt zavarodva. Azt remélte, hogy a nő magyarázata majd kissé lenyugtatja és rendbe teszi a dolgokat, de csak még jobban felkavarta az érzéseit. Himitsu látta, hogy a férfi állapotán most nem képes segíteni, így azt javasolta, hogy térjen vissza a hálókörletébe és pihenjen egy kicsit.
William gépiesen vonult be a hálószobájába és az óriási ajtó csapódása térítette magához. Nem tetszett neki, hogy elméje ilyen sokszor cserbenhagyja és egyszerűen a leterheltségtől kikapcsol.
Ledobta magát az óriási baldachinos ágyra és onnan bámulta a monumentális épület részleteit. Egyszer csak fény gyúlt a sötétségben és agyának fogaskerekei ismét dolgozni kezdtek.
Felpattant az ágyról és átmasírozott a hálószobájából a lakosztálya legtávolabbi csücskéig.
Ott megelégedve nyugtázta, hogy ez pontosan 13 méter volt. Mivel Himitsu biztosan a saját körletében tevékenykedett, így a szerződés lehet, hogy csak egy megfélemlítési kísérlet volt arra, hogy ne szökjön meg?
A remény miatt érzett izgalom elfojtotta a további gondolatok áramlatát a fejében. Az épület ajtóin keresztül nem távozhatott, de már kész volt a szökési tervvel. Azonnal munkához látott és leszaggatta a méretes függönyöket és elkezdte összecsomózni őket. Munkája végeztével kitárta az egyik ablakot és a balkon egy oszlopához erősítette a gyorsan összetákolt „kötelet”. Noha a kastély maga kívülről gótikus templomhoz hasonlított, belül egy teljesen lakható épület volt. A lakosztályok az első emeleten foglaltak helyet, így az út a földszintig nem volt túl meredek. A függönyök kitartottak és William épségben ért földet és futásnak eredt.
Nem tudta, hogy hova tart, de azt tudta, hogy el akar innen tűnni, ettől az őrült nőtől és a fura személyzetétől is. Amikor a kék rózsákhoz ért valami fura érzés kerítette hatalmába. Csak egy szempillantásnyi idő volt, még fel sem fogta, hogy mi történik vele. Érezte, hogy leesik a hideg márványra és látta, hogy Himitsu nagy papírhalmok közül bámul rá.
-Azt hittem, hogy neked van eszed és nem próbálsz meg elszökni.
A nő hangja ridegséget és megvetést árasztott, de nem szentelt túl nagy figyelmet a férfinak. Ismét belemélyedt a munkába és észre sem vette, hogy William feláll és sántikálva kikullog a szobából.
Amikor visszatért a saját lakrészébe az ajtónak dőlve leroskadt a földre.
-A szerződés kötelez. - sóhajtotta elkeseredetten.
Ideje volt beletörődnie a sorsába és arra kellett koncentrálnia, hogy minél gyorsabban visszaszerezze az emlékeit. Úgy döntött, hogy lefekszik aludni. Hátha álmában előjön valami a múltjából.
Éber álomba zuhant, de csak a mai nap eseményei rajzolódtak ki groteszkül előtte.
Egy hideg kéz érintésére riadt fel. Kinyíló pillái alól egy különös lényt pillantott meg.
Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése