2017. május 20., szombat

2.rész-A szerződés kötelez

2.rész-A szerződés kötelez

William feszülten figyelte a nő minden egyes rezdülését és a szíve a torkában dobogott. Himitsu nem siette el a magyarázatot. Lazán belekortyolt undorító színű teájába, majd vett egyet a neon zöld
süteményből és fanyar arccal nyugtázta, hogy az elmúlt néhány perc óta se lett ízletesebb az itteni étek.
A férfi eleinte nem merte megszakítani az elmélázott nőszemélyt, aki oly undorral kevert nyugalommal teázgatott, hogy az már zavaró volt. A feszült csendet egy hangos madárraj törte meg, amik a télikert nyitott ablakán át szálltak be egy óriási tövises növény ágaira. Jobban megnézve őket, nem egyszerű madarak voltak. A fejük helyén csak egy koponya volt, a szemüregükben minden színben pompázó drágakövek hevertek. A nyakukat valamiféle fekete gyöngyökkel befűzött drótszerű képződmény helyettesítette, ami áthaladva a koponyájukon a fejtetőn keresztül tört ismét a napvilágra, ahol egy pompás kristályban végződött.
A bizarr látvány egy pillanatig feledtette Williammel azt, hogy arra vár, hogy a nő végre kinyögje, hogy mit is keres ő itt. Himitsu felállt és elindult megsimogatni imádott jószágait, de ekkor eszébe jutott a mögötte ülő férfi és olyan hirtelen fordult meg, hogy a madarak ijedtükben elrepültek.
-Ó, máris itt hagytatok? –biggyesztette le a száját a démon.
William kezdte megelégelni a szándékos időhúzást és erőteljesen megköszörülte a torkát.
-Jó,jó. Nem játszom tovább az idegeiddel. Igazából én sem tudom, hogy ki vagy és honnan jöttél, mivel a bűneid eltörlődtek az emlékeiddel együtt. A Pokol kapuja előtt talált rád az egyik szolgám, ami fura, mert a bűnös lelkeket a kapu átengedi, és az előcsarnokba vezeti őket, ahol Shira és Zaku megkezdik a lélek beosztását. Ennek ellenére lefolytatták a rituálét, amivel felmérik a bűneidet, de mindhiába. Nem a látnoki képességük hagyta őket cserben, hanem a lelkeddel nem stimmelt valami. Olyan, minta valamilyen óriási traumának köszönhetően minden eltűnt volna, ami egykoron te voltál. Mivel nem tudtuk, hogy igazából hova illenél, így megbeszéltem az Öreggel, hogy egyelőre a Pokolban helyezünk el.

2017. május 19., péntek

1.rész -Pokolra jutás

1.rész -Pokolra jutás

William metsző fájdalmat érzett a mellkasában, ám ez megszűnt. Hirtelen csak a tomboló, őrjítő üresség fogadta. Valami olyan érzés kerítette hatalmába, amit soha nem érzett, de még is ismerte valahonnan mélyről, régről. A nagy feketeségben egy apró gyertyaláng volt társa, mely egyre nagyobbra nőtt és közeledni látszott. Mikor már tapintható közelségbe ért, akkor volt csak igazán kivehető a szörnyszerű, lobogó démon, ami kíméletlenül elragadta a férfit, annak minden szökési kísérlete ellenére is. Óriási, lángoló pofáját nagyra tátva lenyelte a ficánkoló Williamet, aki az ijedtségtől fel sem tudta fogni, hogy mi is történik vele.
Ekkor pilláit lecsukva a szörny gyomrában csak imádkozni tudott a régi istenekhez, azokhoz, melyben a népe igazán hitt és akik miatt ez az egész szörnyűség kirobbant. Aki miatt ott hagy…
„Várjunk csak! Mi is robbant ki?! Egyáltalán min is gondolkodom?! Ki vagyok én? William. „
Csak ez a név maradt neki. Mintha ez a pusztító tűz nem csak az életét, hanem a lényét is megette volna. Kiáltani akart kétségbeesetten, de nem tudta kinek kiáltson. Ezért csendbe maradt és csak kis idő múlva tért magához. Óvatosan kinyitotta a szemét, hosszú, fekete pillái alól zavartan bámult maga elé. Egy homályos arc nézett rá valamilyen kiismerhetetlen és gúnyos mosollyal. A kép hamarosan kitisztult és egy női alakot vett ki a félhomályban.
-Na, végre magadhoz tértél Csipkerózsika! Már azt hittem itt kell őriznem az álmod száz évig. – mondta megvető pillantással a nő.