2017. július 17., hétfő

4.rész-A sötét faun

4.rész-A sötét faun

Egy nyugodt nap vette kezdetét, William a lakosztálya balkonján lógatta a lábát és bámulta a morbid, de már megszokott tájat. Egyszer csak valami különös lény jelenlétét érezte és kíváncsian
tápászkodott fel eddigi ülőhelyéről. Átbaktatott a nagy szobákon, mígnem kiért a közös térbe, ami egy nagy galéria volt. Leara épp az ablakokat takarította és észre sem vette a mögötte elhaladó férfit. A lény jelenlétét egyre erősebben érezte és tudta, hogy Himitsu szobája felé tart. Ekkor feltárult az úrnő ajtaja és ő maga lépett ki a szobájából. Az arca azonnal elárulta, hogy a különös kisugárzású lény nem ellenség, sőt valami apró mosolyféle is megbújt a démon szájsarkában. Meglepte, hogy Williamet az ajtaja előtt találja, de mielőtt kérdőre vonhatta volna, az idegen megérkezett. Paták ütemes kopogását lehetett hallani és a következő pillanatban már előttük állt a különös szerzet.
Egy nő volt az, patákkal és szarvakkal. Hosszú, zöld hajkoronája, aranyban úszó szemei és lenge öltözete volt. Williamnek már a sok szarvas nő fel sem tűnt, errefelé mindenkinek volt valami szarukinövés a fején. De a lény alsó fele kissé megdöbbentette, hisz faunt még soha nem látott ezelőtt.
- Üdvözöllek újra itthon Daylara!- törte meg a csendet Himitsu. A hangjában volt valami melegség, ami megnyugtatta a férfit és nem kezelte potenciális veszélyforrásként a most érkezőt.
- Hallottam hírét, hogy új háziállatod van, de nem gondoltam, hogy ennyire jóképű.-válaszolt köszönés nélkül a Daylara.
- Ha nem láncoltad volna magadhoz, akkor most ellopnám tőled.-és pajkosan rákacsintott Williamre, aki hirtelen köpni, nyelni nem tudott.
-  Hagyd most ezt Day. Megbeszélnivalóink vannak és ezt te is jól tudod. –majd betessékelte a vendégét a lakosztályba és a féri orra előtt bevágta az ajtót.

2017. június 10., szombat

3.rész-A tűzdémon törzse

 3.rész-A tűzdémon törzse


Amikor William kissé magához tért jobban szemügyre vette a különös lényt. Himitsuhoz hasonlóan
neki is szarvai voltak, csak ezek szarvasagancshoz hasonlítottak, amik között valami fénylett. A furcsa nő szemeiben mintha a csillagos ég tükröződött volna vissza, a haja lebegett a levegőben. Ezek a dolgok annyira nem döbbentették volna meg hősünket, ha meg nem pillantja a lény ruhája közül kikandikáló bordáit és gerincoszlopát. Igyekezett nem felsikoltani a látványtól, hisz nem ismerte még a nőt, így próbált erősnek látszani és fittyet hányni a csontokra.
- Üdvözlöm, William úr! Leara vagyok, én leszek a komornája. Himitsu úrnő hamarosan megkezdi a havi körútját a Pokolban, így kérem, készüljön el gyorsan.-mondta az idegen barátságos hangon.
A férfi kicsit összeszedte magát és meglepve tapasztalta, hogy a tegnap elszakadt ruhái sértetlenül hevernek az ágy szélére készítve. Inkább meg sem kérdezte, hogy mégis miként lehetséges ez, kezdte megszokni ezt az őrült kalamajkát.
Fél óra múlva Leara lekísérte az előcsarnokba és hamarosan Himitsu is megérkezett. Démoni léte ellenére Williamnek el kellett ismernie, hogy elbűvölő egy teremtés. Megszokott vörös ruháját egy fűzős, fekete csipkés csodára cserélte, ami jól illett ördögi kisugárzásához. A kesztyűje is fekete csipkéből volt, amely egészen a könyökéig ért. Ijesztően vörös szemeit ez a sok sötét szín még inkább kihangsúlyozta és bőre is sápadtabbnak hatott. Egyedül a szarvak és az átlátszó szárnyak emlékeztették a férfit arra, hogy ez a nő egy démon.

2017. május 20., szombat

2.rész-A szerződés kötelez

2.rész-A szerződés kötelez

William feszülten figyelte a nő minden egyes rezdülését és a szíve a torkában dobogott. Himitsu nem siette el a magyarázatot. Lazán belekortyolt undorító színű teájába, majd vett egyet a neon zöld
süteményből és fanyar arccal nyugtázta, hogy az elmúlt néhány perc óta se lett ízletesebb az itteni étek.
A férfi eleinte nem merte megszakítani az elmélázott nőszemélyt, aki oly undorral kevert nyugalommal teázgatott, hogy az már zavaró volt. A feszült csendet egy hangos madárraj törte meg, amik a télikert nyitott ablakán át szálltak be egy óriási tövises növény ágaira. Jobban megnézve őket, nem egyszerű madarak voltak. A fejük helyén csak egy koponya volt, a szemüregükben minden színben pompázó drágakövek hevertek. A nyakukat valamiféle fekete gyöngyökkel befűzött drótszerű képződmény helyettesítette, ami áthaladva a koponyájukon a fejtetőn keresztül tört ismét a napvilágra, ahol egy pompás kristályban végződött.
A bizarr látvány egy pillanatig feledtette Williammel azt, hogy arra vár, hogy a nő végre kinyögje, hogy mit is keres ő itt. Himitsu felállt és elindult megsimogatni imádott jószágait, de ekkor eszébe jutott a mögötte ülő férfi és olyan hirtelen fordult meg, hogy a madarak ijedtükben elrepültek.
-Ó, máris itt hagytatok? –biggyesztette le a száját a démon.
William kezdte megelégelni a szándékos időhúzást és erőteljesen megköszörülte a torkát.
-Jó,jó. Nem játszom tovább az idegeiddel. Igazából én sem tudom, hogy ki vagy és honnan jöttél, mivel a bűneid eltörlődtek az emlékeiddel együtt. A Pokol kapuja előtt talált rád az egyik szolgám, ami fura, mert a bűnös lelkeket a kapu átengedi, és az előcsarnokba vezeti őket, ahol Shira és Zaku megkezdik a lélek beosztását. Ennek ellenére lefolytatták a rituálét, amivel felmérik a bűneidet, de mindhiába. Nem a látnoki képességük hagyta őket cserben, hanem a lelkeddel nem stimmelt valami. Olyan, minta valamilyen óriási traumának köszönhetően minden eltűnt volna, ami egykoron te voltál. Mivel nem tudtuk, hogy igazából hova illenél, így megbeszéltem az Öreggel, hogy egyelőre a Pokolban helyezünk el.

2017. május 19., péntek

1.rész -Pokolra jutás

1.rész -Pokolra jutás

William metsző fájdalmat érzett a mellkasában, ám ez megszűnt. Hirtelen csak a tomboló, őrjítő üresség fogadta. Valami olyan érzés kerítette hatalmába, amit soha nem érzett, de még is ismerte valahonnan mélyről, régről. A nagy feketeségben egy apró gyertyaláng volt társa, mely egyre nagyobbra nőtt és közeledni látszott. Mikor már tapintható közelségbe ért, akkor volt csak igazán kivehető a szörnyszerű, lobogó démon, ami kíméletlenül elragadta a férfit, annak minden szökési kísérlete ellenére is. Óriási, lángoló pofáját nagyra tátva lenyelte a ficánkoló Williamet, aki az ijedtségtől fel sem tudta fogni, hogy mi is történik vele.
Ekkor pilláit lecsukva a szörny gyomrában csak imádkozni tudott a régi istenekhez, azokhoz, melyben a népe igazán hitt és akik miatt ez az egész szörnyűség kirobbant. Aki miatt ott hagy…
„Várjunk csak! Mi is robbant ki?! Egyáltalán min is gondolkodom?! Ki vagyok én? William. „
Csak ez a név maradt neki. Mintha ez a pusztító tűz nem csak az életét, hanem a lényét is megette volna. Kiáltani akart kétségbeesetten, de nem tudta kinek kiáltson. Ezért csendbe maradt és csak kis idő múlva tért magához. Óvatosan kinyitotta a szemét, hosszú, fekete pillái alól zavartan bámult maga elé. Egy homályos arc nézett rá valamilyen kiismerhetetlen és gúnyos mosollyal. A kép hamarosan kitisztult és egy női alakot vett ki a félhomályban.
-Na, végre magadhoz tértél Csipkerózsika! Már azt hittem itt kell őriznem az álmod száz évig. – mondta megvető pillantással a nő.